Kiemelt útjaink 2017
a-termeszet-varazsa-a-balkanon-marcius-12-15

Az út a Vrbas (Verbász) folyó szurdokkal teli völgyén keresztül vezet a festői szépségű Jajcéba, a bosnyák királyok egykori székhelyére. Megtekintjük a római kortól napjainkig nagy jelentőséggel bíró város évezredes kultúrájának minden háborút túlélő emlé

az-eszak-olasz-tovidek-es-svajc

A tópart szép üdülőhelyei fölé magasodik Borromeoi Szent Károly szobra, melynek belsejében tudunk feljutni a fejben lévő kilátóhoz, ahonnan felejthetetlen látvány a hegyekkel körülölelt tó.

hollokoi-locsolkodas-marcius-28

Húsvét Hétfő 
Gasztronómiai és hagyományőrző programok az Ófalu udvaraiban

bad-ischl-hallstatt

LEZÁRT AJÁNLAT!

Hallstatt páratlan szépségű kisváros, mely a Világörökség része. Belvárosi sétánk alkalmával megnézzük a városka gótikus templomát a híres szárnyas oltárral.

a-toszkan-taj-szerelmeseinek

Ember és Természet közös remekműve Toszkána, amelynek a legkisebb részletében is várhat bennünket meglepetés, életre szóló élmény, hogy újabb és újabb visszatérésre ösztönözzön.

levendula-fesztival-tihany-junius-25

! Új időpont! A nagy érdeklődés miatt, vasárnap is indítunk autóbuszt. Szeretettel várjuk:-)

A levendula fontos és kiemelt szerepet játszott Tihany történetében

rijeka-opatija-junius-28

Opatiját mindig is az arisztokrácia légköre lengte be: itt nyaraltak az Osztrák-Magyar Monarchia gazdag arisztokratái, akik elegáns villákat építettek, amelyek ma fantasztikus luxusszállodaként működnek, és meghatározzák a város arculatát.

a-legszebb-cseh-varosokban-telc-praga-cesky-krumlov

LEZÁRT AJÁNLAT!

A Károly hídon sétálgatva a Várnegyed és az Óváros csodás panorámájában gyönyörködhetünk. Az Óvárosháza harangjátéka évszázadok óta jelzi a pontos időt. Innen a Vencel térre megyünk, mely nemcsak Prágának, de egész Európának is egyik legnagyobb tere, a cseh nemzet életének fontos helyszíne.

busojaras-mohacson-februar-6

A Busójárás más népek hiedelemvilágában is megtalálható télűző, tavaszköszöntő, termékenységet varázsló népszokások csoportjába tartozik.

del-erdelyi-korutazas.1

Bővített program!

Az ideérkező turistákat páratlan látvány ejti rabul, melyet a kristályvizű Bilea-tó körül ölelkező sziklák, fénylő ködbeburkolozó bércei nyújtanak.
Nyáron kanyargós szerpentines út vezet át a Transzfogarason, melyet a hó lehullásával le is zárnak, ekkor telekabinnal lehet feljutni a Bilea-tóhoz.

korutazas-olaszorszagban.2

LEZÁRT AJÁNLAT! Bővített program!

Lehetőség nyílik hajókirándulásra a közeli Capri szigetére, melyet sokan a világ legszebb szigetének tartanak. Capri városában lesz közös séta a központban, és marad egy kis szabadidő a pazar fekvésű város­ka önálló fel­fedezé­sére.

krakko-zakopane-oktober-8-11

LEZÁRT AJÁNLAT!

Krakkóból, látogatás a 700 éve megnyitott híres wieliczkai sóbányába, amelyhez IV. Béla magyar király leányával kapcsolatos legenda fűződik.

celje-la-ko-sorgyar-mozirski-botanikuskert-majus-7

Programunkat egy meseszép környezetben elterülő botanikus kertben folytatjuk, mely virágpompájával minden évszakban lenyűgözi a látogatókat, s a környék népi építészetét, szokásait is bemutatja.

medjugorje-oktober-19-23.2

 

LEZÁRT AJÁNLAT !

MEDJUGORJE-ban, a Jelenési-hegyhez indulunk imádságos lélekkel Mária, a Béke Királynője oltalmába ajánlva hazánkat, Lelkipásztorainkat és Családjainkat, egyéni és közösségi szándékainkat, élőkért és elhunytakért, idősekért és fiatalokért, betegekért és munkanélküliekért, a szegényekért s az üldözöttekért fohászkodva.

a-varazslatos-velence-es-ami-koruloleli

 LEZÁRT AJÁNLAT!

A tenger felől érkezve már szembetűnik Velence különlegessége: életét és gazdagságát az őt körülvevő víznek köszönheti. Látogatást teszünk a pompás Doge palotában átsétálva a Sóhajok hídján a börtönbe is, ahol Casanova is raboskodott.

dobronak-orseg.1

BETELT:-(

Ennek a fele sem tréfa:-)

Dobronak község mellett, a Bakonaki tónál található az Energia Park, amely gyógyító hatásáról ismert.

advent-ljubljanaban-es-skofja-lokaban

BETELT!!Ljubljanában a város központja színes fényekkel, alkalmi ajándékokkal és békességes hangulattal járul hozzá a Jézuska-várás hangulatához.

advent-a-klagenfurt-villach

BETELT!! Városnézés Villachban, ahol a csodálatos templomok és a szép óváros egy kellemes sétára hívogatnak. Megtekintjük az adventi vásárt, ahol forró puncsot, gesztenyét és sült krumplit is kóstolhatunk.

kittsee-csokigyar-pozsony-marcius-19

A csokigyárban ízelítőt kapunk a csokoládégyártás mozzanataiból, és vásárolhatunk is a különböző termékekből.

kittsee-deveny-pozsony-hajokirandulas-szeptember-19

A csoki csárdában lehet vásárolni. A felhozatal széleskörű. Van praliné ,trüffel, különböző töltött csokik, banános, marcipános...itt mindenki megtalálja a kedvére valót.
A Märchenpark Neusiedlersee, Ausztria legnagyobb szabadidő és családi parkja.

adventi-kirandulas-ausztriaban

Az Arzberger Likőrmanufaktúrában 33 fajta gyógynövényből készült likőr gyártásának folyamatát követhetjük végig, melyet kóstoló követ.

advent-becs-schonbrunn

BETELT!!A hatalmas vásárnak hamisítatlan karácsonyi hangulata van: adventi zenék csendülnek fel, csodálatosan feldíszített fenyőfák és édes karácsonyi illatok járulnak hozzá a hangulathoz.

kreuzenstein-klosterneuburg

Klosterneuburg 25 000 lakosú város Ausztriában, Alsó-Ausztria tartományban. Bécs egyik elővárosa.

advent-pozsonyban

BETELT!!Pozsony minden év decemberében a karácsony hangulatos köntösébe öltözik.

advent-budapest

BETELT!!Élvezze Budapest egyedülálló adventi hangulatát a Vörösmarty téren! Kézműves gasztronómiai- és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várja a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár.

trieszt-miramare-oktober-10

Késő délelőtt érkezünk Triesztbe, ahol látogatást teszünk a várostól
kb. 8 km-re lévő, 19. századi romantikus Miramare-kastélyban.

ausztriai-csokoladegyar-latogatas-gloggnitz-ban-es-a-fraknoi-var-megtekintese

Fraknó várában teszünk látogatást, amely még ma is az Eszterházyak tulajdonában van. A várlátogatás során ízelítőt kapunk a kincseskamra értékeiből és a család mesés vagyonából.

kirandulas-5-salzkammergut-i-to-menten

  Emlékezetes felfedezőútunk a 3 tó, a Grundlsee-Toplitzsee- Kammersee mentén haladva hajózással, csónakázással és gyalogos túrával, folytatódik csodás táji környezetben a Traun folyó eredéséig, vízesésekkel tarkítva.

advent-graz

BETELT!!Ausztria második legnagyobb városába érve besétálunk az ünneplőbe öltözött óvárosba. Eldugott utcácskák, romantikus belső udvarok, művészi homlokzatok és pompás építmények várják a látogatókat.

haromnapos-kalandozas-karintiaban

LEZÁRT AJÁNLAT!

ÚJ PROGRAM!

A  Szent Pál Apátság meglátogatásával kezdjük ismerkedésünket a tartománnyal, melyet Karintia kincsesházának is neveznek, ezredév történetével és ötvös –remekeivel. Utunk az Ossiacher-tó partjára visz tovább, ahol a Majom- park megtekintése szerepel a programban.

csehorszag-gyongyszemei

 A Károly hídon sétálgatva a Várnegyed és az Óváros csodás panorámájában gyönyörködhetünk. Az Óvárosháza harangjátéka  évszázadok óta jelzi a pontos időt. Innen a Vencel térre megyünk, mely nemcsak Prágának, de egész Európának is egyik legnagyobb tere, a cseh nemzet életének fontos helyszíne.

a-salzkammerguti-tavaktol-ausztria-tetejeig

LEZÁRT AJÁNLAT!

ÚJ PROGRAM!

A legmókásabb helyszínünkre a Hellbrunn-i vízikastélyhoz érkezünk, „ahol senki nem ússza meg szárazon.” Majd a tartomány fővárosába, a kulturális- művészettörténeti, építészeti, zenei és teológiai értékekben gazdag Salzburg-ba látogatunk.  St. Ruprecht, Mozart és a „Muzsika hangja” városa: Mirabell-kert, Salzach-folyó, Getreidegasse, Mozart háza, Dóm, Szent Péter- templom, Fellegvár...

husvet-romaban

LEZÁRT AJÁNLAT!

Húsvétvasárnap ünnepélyes szentmisét tartanak. A feltámadás napján a pápa a Szent Péter téri ünnepi misén mondja el hagyományos húsvéti üzenetét és Urbi et orbi (a városhoz, vagyis Rómához és a világhoz intézett) apostoli áldását.

semmering-es-kornyeke.1

ÚJ PROGRAM!

A Magyarországhoz legközelebb eső, valódi alpesi élményeket kínáló Bécsi-Alpok méltán népszerű célpontja a magyar túrázóknak, kirándulóknak. A kitűnő megközelíthetőségű hegycsúcsok, festői völgyek, vadregényes szurdokok számtalan túra és kirándulási célpontot jelentenek a, főleg nyári hétvégeken tömegével idelátogató turistáknak.

csehorszag-nem-csak-praga-husvet-csehorszagban

LEZÁRT AJÁNLAT!

Cesky Krumlov méltán viseli az UNESCO emblémáját, mint a világörökség egyik gyöngyszeme: a Moldva folyó mint egy masni csokorba köti a látnivalókat. Először a város zegzugos utcáin sétálva ősi mesterségek ma készült tárgyai és a vendégfogadás tradicionális ízei késztetnek lépten-nyomon egy kis megállásra.

becs-kornyeken

ÚJ PROGRAM!

A Klosterneuburgi Apátság ezredéves történelme szorosan kapcsolódik Ausztria uralkodócsaládjainak történetéhez. Gazdag adományaik révén épült, szépült, gazdagodott az apátság, kincsestára, freskói, patinás temploma és a híres Verdun-i oltár is emlékeztet az ő bőkezűségükre.

varasd-zagrab

A Felsőváros főtere a Szent Márk-tér, ahol valamikor kereskedők árulták portékáikat, ma itt található a horvát parlament, a Szábor és a zágrábi városi közgyűlés. Szent Katarina-templom, Szent Márk templom...

szlovenia-rejtett-kincsei.1

ÚJ PROGRAM!

Tolmin-szurdokba visz utunk, ahol a természet szépségéből ihletet merített maga Dante is, erre a róla elnevezett barlang emlékeztet. A meredek sziklahasadékok között lélegzetelállítóan robajlik a valószínűtlenül kék kristálytiszta víz, sziklákat görgetve maga előtt, melyek közül néhány fennakadva medvefejet vagy képzelet-szülte lényeket formáz.

szlovenia-csodas-tajain

ÚJ PROGRAM!

Maribor és Ljubljana között a szomszédos Karintia tartománnyal határos hegyek helyenként a 2.500 m-es magasságot is elérik, és a mészkőhegyek öllelésében alpesi legelők, folyóvölgyek és arborétumok tarkítják a tájat.

eszak-magyarorszag-es-a-felvidek-szepsegei

LEZÁRT AJÁNLAT!

A Csorba tó partján sétálva nemcsak a hegység szeszélyesen szabdalt csúcsaira, hanem egy elegáns üdülőhely és síközpont számos látványosságaira is rácsodálkozhatunk. Ó-Tátrafüreden fogaskerekűvel megyünk a Tarpataki vízeséshez, mely hatalmas köveket görget maga előtt. Tátralomnicon egy rövid sétát teszünk a patinás szállodák között.

bohinj-vintgar-szurdok-skofja-loka

A délután további részében felkeressük a Vintgar szurdokot, amely Szlovénia legszebb természeti látnivalói közé tartozik. A szurdokban a Radovna folyó partján sétálunk végig (kb. 3,5 km), útközben a folyó által kialakított zúgókban, vízesésekben gyönyörködhetünk.

a-skociani-cseppkobarlang-es-a-lipicai-menes

A szlovén karszt két világhírű látnivalóját fűzzük fel egynapos kirándulásunk fonalára: a Skociáni cseppkőbarlang méreteivel, cseppkőcsodáival méltán nyerte el a Világörökség rangját.

zarandok-kirandulas

ÚJ PROGRAM!

A Mária a Gyermek Jézussal szobor fölé egy kis cellát épített-innen a Mariazell elnevezés. Az évszázadok során épülő-szépülő templomot sok millió zarándok kereste fel Mária közbenjáró segítségét keresve. 

mariazellbe-maria-hilfberg-re-es-a-myra-vizesesekhez

ÚJ PROGRAM!

A Gutenstein felett magasodó Maria Hilfberg (Segítő Szűzanya) csodás templomát tekintjük meg, majd a szép táji környezetben lévő Myra-vízesések mentén expedíciós túrával zárjuk a napot.

mariazell-es-a-myra-vizeses

Továbbutazunk a Schneeberg felé, mely Alsó-Ausztria legmagasabb hegye. Pernitznél érjük el a sziklákon átbucskázva csobogó Myra vízesést, melynek túraösvényén könnyedén sétálva gyönyörködhetünk a természet- alkotta szépségben.

barangolas-a-szloven-boruton

ÚJ PROGRAM!

Jeruzalem-i szőlőhegyre visz, mely a Pannon táj varázslatos változatosságát és őszi színpompáját tárja elénk. A keresztes lovagok legendája és a finom borok íze vonzza ide a látogatókat, akik ritkán mennek el innen üres kézzel, hiszen az élmények mellett kóstolót is visznek a hegy levéből haza.

csobbanas-crikvenican

ÚJ PROGRAM!

Crikvenicai látogatásunk alkalmával, lehetőségünk lesz kipróbálni a helyi strandokat, megtekinteni a fontosabb látnivalókat, illetve felfedezni a Kvarner-öböl keleti partvonalát.

kreuzenstein-tulln

EURÓPA LEGNAGYOBB VIRÁGKIÁLLÍTÁSA

mini-csaladi-vakacio-grado

LEZÁRT AJÁNLAT! INDULÁS AUGUSZTUS 12-ÉN, 4.00 ÓRA!!!

A várost lagúnái, hangulatos, szűk utcái, éttermei, borozói miatt kis Velenceként tartják számon.  A román kori alapokra épült történelmi óvárosban számtalan nevezetesség látható. Rövid séta során megismerhetjük a legfontosabbakat: az ősi Santa Maria delle Grazie templomot, a 6. századi, mozaikjairól híres Szent Eufemia katedrálist, a keresztelőkápolnát és kikötőcsatorna régi halászházait.

nyari-felfrissules-postojna-es-izola

ÚJ PROGRAM!

A látványos barlangtúra után a közelben található szlovén tengerpart ismert üdülőhelyére, az egykori szigetre épült Izolaba utazunk. Izola egy bájos velencei hangulatú mediterrán kikötőváros.

barangolas-erdelyben

ÚJ PROGRAM!

Észak- Erdély székelyföldi kitérővel...

Marosvécsről a Felső-Maros-áttörés Natúrparkon át (Déda és Maroshévíz között) a Gyergyói-medencébe, rövid megálló Ditróban (Jézus szíve-templom), Gyergyószárhegy érintésével érkezés Gyergyószentmiklósra

hallstatt-a-feher-arany-varosa.1

Kánikula elől az Alpokba! Utazzon velünk Hallstattba!

A varázslatos Salzkammergut Ausztria legnépszerűbb turisztikai célpontja. A délen fekvő Hallstätter See a leglátványosabb a tavai közül, déli oldalán a majd 3000 m magas Dachstein gleccsereire néz.

szabadkai-nagybavasarlas

Egyszerű piac, nagy területen, és még annál is nagyobb kínálattal várja az idelátogatókat

halra-magyar-halra-bor

Pisztrángfesztivál a legtisztább vízforrások városában, Tapolcán 

Tapolcán a halak mellett komoly történelme van a borkereskedelemnek is, így a rendezvény hangsúlyt fektet a hal- és borfogyasztás együttes népszerűsítésére. A pisztrángfesztiválon több halkészítési módot is megkóstolhat :-)

 

adventi-hangulatban-zagrabban

BETELT!!Horvátország fővárosában több, mint kétszáz éves hagyománya van az adventi időszak különleges megünneplésének, melyet egy evangélikus lelkész kezdeményezésére tartottak meg minden évben.

farsangolas-szloveniaban

Ezen a napon a várost a vidámság, a jókedv, a móka teszi hangossá és egyben látványossá.:-)

szaszorszagi-barangolas-drezda-es-kornyeke.2

ÚJ !!

Ismerkedés a szász választófejedelmek fényűző fővárosával: Városháza, Frauenkirche, Brülsche terasz, Fejedelmek útja,  Operaház, Zwinger a Régi Képtár világhírű gyűjteményével és a Meisseni porcelánkiállítással.

salzburg-berchtesgaden-konigsee

BERCHTESGADENBE látogatunk: a Kehlstein hegy tetejére  másfél év alatt építették azt a panorámautat, melyen végighaladva érünk a hegy gyomrában a csúcsra vivő lifthez, amely születésnapi meglepetés volt Hitlernek, hogy a híres „Sasfészek”-be, a hegy tetején lévő nyaralóba feljusson, ahová csak legközelebbi munkatársai, vendégei juthattak fel.

gorogorszagi-nyaralas-kirandulasokkal.1

ÚJ!! Közkívánatra! Legyen újra Görögország:-)

Útközben a csodás Tempe-völgyet is megtekintjük. Iszunk az örök szerelem forrásából, a Paraszkevi templomban elhelyezzük kívánságainkat...

szekesfehervar-tata-komarom-julius-3

Komáromban a Monostori erőd megtekintése.
Közép Európa legnagyobb újkori erődje a Dunántúlt és a Dunát védő komáromi erődrendszer egyik utolsó tagjaként épült.

papa-pannonhalma-zirc

A Pannonhalmi Bencés Főapátság a magyar történelem egyik kiemelkedően becses emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központ, a világörökség része.

graz-i-kirandulas-riegersburg-i-varral

Már messziről feltűnik a 850 éves Riegersburg-i vár. Egy vulkáni kúp szikláira épült, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környező völgyekre, zöldellő mezőkre, és Kelet-Stájerország pompás szőlőskertjeire. Egy impozáns erődítmény, melyet 1000 éves történelme során egyszer sem foglalt el az ellenség.rabokra vágva. Ebből is több változat van: a málnás-kókuszos, vaddisznótöpörtyűs, datolyás-gombás, kakukkfüves-áfonyás, de még ezer féle van! Kóstoló után vásárlási lehetőség.

csiksomlyo-majus

BETELT!

Csíksomlyó, a magyarság nemzeti búcsújáróhelye...

bajai-halfozo-fesztival-julius-09

Baja a halászlé fővárosa! Vasár- és ünnepnapok szinte nem múlhatnak el halászlé nélkül. Meg baráti összejövetelek sem, mert előbb-utóbb felveti valaki: nem főzünk egy jó halat?

becs-schonbrunn-aprilis-23

Bécs egyik modern jelképévé vált látnivalójával, a megdöbbentő forma- és színvilággal felépített Hundertwasser házzal búcsúzunk a várostól

bled-bohinj-savica-vizesessel-aprilis-10

Késő délelőtt érkezünk meg a festői Júlia-Alpok lábához. A Slap Savica avagy az Alsó-Száva vízesése Szlovénia egyik leglátványosabb vízesése. Rövid, de látványos túra keretében látogatjuk meg ezt a természeti csodát. A zuborgó víz hangjától kísérve sétálu

csokolade-barlangok-es-borok

LEZÁRT AJÁNLAT!

A tavon motorcsónak segítségével kalauzolják el az érdeklődőket tekervényes labirintusokon keresztül, amely nemcsak rendkívül izgalmas, hanem páratlanul gyönyörű látványt is nyújt.

dobronak-lendva-majus-17

A dobronaki kertészetbe, ahol Közép-Európa egyetlen orchidea farmja található. A nemrég kialakított trópusi kertben, mintegy 500 négyzetméteres üvegházban nemcsak orchideák láthatók, de a kávétól a vanílián és a borson át az ananászig számtalan, ezen az éghajlaton szokatlan növény is él.

karintiai-barangolas-szeptember-27

A miniatűr játékvárosok (Minimundus) divatja az 1960-as évek elején kezdődött. Az osztrák Minimundus legnagyobb erénye, hogy nemcsak Ausztria, hanem az egész világ híres épületei megtalálhatóak itt 1:25 arányban lekicsinyítve. Ez Klagenfurt egyik büszkesége.

velencei-jesoloi-furdessel-junius-18-19

Áthajózunk Murano szigetére, amely 1291 óta a velencei üveggyártás központja.A délutáni program Velence látnivalóinak felfedezése, majd STRANDOLÁS követi:-)

koper-piran-julius-19

Az Isztriai-félszigeten két ország osztozik. A déli és középső részek Horvátországhoz tartoznak, míg a félsziget északi része a tulajdonképpeni szlovén tengerpartot jelenti. A két szláv népen kívül sokfelé találkozunk az olasz kultúra nyomaival  is.

krk-sziget-jul-16

A legtöbb horvát szigethez hasonlóan Krk-nek is gazdag kulturális és történelmi hagyományai vannak. A sziget az egyik legnépszerűbb üdülőhely a magyar turisták körében, ami köszönhető Krk szépségének, kellemes éghajlatának, kedves városainak, műemlékeinek

mariazell-es-melk-marcius-20

Mariazell város Ausztria Stájerország tartományában, Közép-Európa egyik legismertebb Mária-kegyhelye, híres zarándokhely.
I. Lipót osztrák őrgróf 976-ban a melki várban rendezte be rezidenciáját, amit utódai értékes kincsekkel és relikviákkal gazdagítot

osztrak-dunakanyar

Ha szeretne egy napot kulturális kuriózumok között tölteni s gyönyörködni a Duna festői osztrák szakaszában, ékszerdoboz szerű kis településeiben, akkor tartson velünk, nem fog csalódni

plitvice-aprilis-9

Betelt!

A vízi csodaként emlegetett paradicsom káprázatos színeivel, lenyűgöző vízeséseivel felejthetetlen élményt kínál.

postojna-ljubljana-november-23

A barlangi programunk során elektromos kisvonattal és gyalogosan fedezzük fel a föld alatti világ több mint 5 kilométeres szakaszát. A többszázezer éves cseppkő csodákat.

rijekai-karneval-februar-11

A tavaszi karneváli mulatság ebben a régióban közel hat évtizedre tekint vissza. A világszerte közismert velencei karnevál mintájára 1982-től Horvátországban karneváli hangulatba öltözik Rijeka és elkezdődik a majd egy hónapos tavaszváró ünnepség.

stajerorszag-rejtett-kincsei-majus-14

HERBERTSTEINI VADASPARK ÉS KASTÉLY, HAJÓZÁS A STUBENSEE TAVON, SÉTA HARTBERG  KÖZÉPKORI VÁROSÁBAN

vartura-es-zarandoklat-aprilis-9

A Kapfenberg város fölé magasodó hegy tetejére épült várat 1173-ban említi írásos emlék először, 1550-ben reneszánsz erődé építették át. Jelenleg a várban egy múzeum és egy étterem működik.

vilag-legregebbi-allatkertje

Több mint 500 - részben a kihalástól fenyegetett - állatfaj talált itt otthonra és fajának megfelelő túlélési térre.

worthi-to-es-kornyeke-marc-19

A Karintiában található Wörthi-tó gyönyörű tájakkal, mediterrán klímával és számtalan programmal várja a kirándulókat.

becs-csaszari-pompaja-egy-kis-csokis-kenyeztetessel

A belvárosba érkezve gyalogosan járjuk körbe a császárok egykori udvari rezidenciáját, a Hofburgot (Hősök tere, belső udvarok, Ágostonrendiek temploma, kincstár). Innen a Stephansdom-hoz a belváros legszebb részén át sétálunk és megtekintjük a gótikus építészet eme remekét. 

csobbanas-opatijaban

Rövid ismerkedés Opatija városával, az Osztrák-Magyar Monarchia idején az egyik legjelentősebb fürdőváros, valamint híres művészek, uralkodók kedvelt pihenőhelye volt.

st-wolfgang-a-salzkammergut-gyongyszeme.2

A csodálatos panoráma után folytatjuk utunkat a Salzkammergut egyik gyöngyszeméhez, a Wolfgang tóhoz.

adventi-nagybevasarlas-szabadkan.1

Egyszerű piac, nagy területen, és még annál is nagyobb kínálattal várja az idelátogatókat

montenegro

Lezárt ajánlat!

Aki egy kis kirándulásra vágyik, fakultatív programként ajánljuk a Skadari tavat, mely Montenegró fokozottan védett Nemzeti Parkja. Hajókirándulást teszünk az Albániával határos tavon, amely őrzi érintetlen növény-, és állatvilágát. A hajóról egy hangulatos vendéglőbe megyünk, ahol a helyi specialitásokat kóstolhatjuk meg (halas és húsos menü közül lehet választani).

a-videki-provenc.2

ÚJ PROGRAM!

Napunkat a festői Sénanque-i ciszterita apátságban kezdjük, amit belülről is lesz lehetőségünk megnézni,majd Gordes-ba, a legszebb francia falvak egyikébe látogatunk el. Majd  irány Camargue. A nemzeti park a fekete bikák, fehér lovak, rózsaszínű flamingók természetes élőhelye. Sólepárlói, rizsföldjei a Rhone folyó deltájában egyedülálló látványossággal szolgálnak.

svajc-augusztus-18-21

Bódeni tó és környékének felfedezésére indulunk,  közben három ország határait keresztezzük. Első megállónk a Konstanzhoz tartozó Mainau virágsziget lesz, ahol minden évszakban ámulatba ejtően gazdag virágözönben és egyéb egzotikumokban gyönyörködhetünk.

a-varazslatos-velence-es-ami-korul-oleli

Elsőként Idrija következik, ami Szlovániában az UNESCO listájához legfrissebben, azaz 2012-ben csatlakozott település. 2011-ben még egy EDEN címet is bezsebelte magának, mindezt természetesen nem véletlenül. Címét Európa második legnagyobb higany bányájával és gazdag kulturális örökségével érdemelte ki.

velencei-karneval-non-stop

Muranoi kirándulással egybekötve városnéző séta Velencében. A hatalmas Szt. Márk tér, a sok festőt megihlető Sóhajok hídja, a gazdag hercegek mesés épülete, a Dozse-palota, és a mindig nagy forgatagú Rialto a fő látványosság, majd részvétel a karneváli forgatagban:-)

korutazas-szekelyfoldon

Kirándulásunk alkalmával, székelyföldi tájakon járunk, rácsodálkozva  lélegzetelállító szépségeire.

a-garda-to-es-kornyeke

A Garda -tóval való ismerkedést a keskeny földnyelvre épült Sirmionében kezdjük, ahol a tó szépségét egy csónakkirándulás keretében is megcsodálhatjuk. Ezután az ókor óta népszerű üdülőhely sikátorait, palotáit, templomait , fürdőit ismerhetjük meg egy séta során. Ezután szabadidőben lehetőség lesz a városka vendéglátásába is belekóstolni.

kalandozas-pihenes-az-isztriai-felszigeten

Új PROGRAM!

Fazana kikötőjéből indulunk a Titó idejében titokzatosságba burkolódzó Brioni szigetére, melynek különleges klímáját, ma is látványos állatparkját, fényűző rezidenciáit számtalan államfő, politikus, híres emberek sora látogatta, természetesen csak akkor, ha Tito elnök meghívta őket. A szigeten kisvonattal tett körút után lehetőségünk lesz a számtalan fotó és tárgyi emlék segítségével visszaidézni a volt Jugoszlávia huszadik század második felének történelmét.

barangolas-a-villanyi-hegysegben-oktober-4

Magyarország egyik legnagyobb és legrégebbi búcsújáró helye, Máriagyűd. A Tenkes lábánál fekvő falu közigazgatásilag Siklóshoz tartozik. A kegytemplom megtekintése után felsétálunk a Kálváriára, stációinak képei a pécsi Zsolnay-gyár alkotásai.

ferto-to-rust-morbisch-kismarton

Ruszt belvárosában szinte minden ház műemlék védelem alatt áll. A polgárházak, melyek a 16. és 19. század között épültek reneszánsz, barokk stílusban vagy historizáló homlokzattal, szép ablakkeretekkel és kapuzatokkal, erkélyekkel, címeres és stukkódíszítéssel.

pannonhalma-gyor

A Pannonhalmi Bencés Főapátság a magyar történelem egyik kiemelkedően becses emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központ, a világörökség része.

szent-marton-napi-vigassag-hollokon-nov-14.1

Az immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Szent Márton Napi Vigasság ismét elhozza Hollókőre a falu védőszentjének és vendégségének ünnepét, szokásait. A rendezvény 11 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődő programok Szent Márton legendájából mutatnak be életképeket.

dobronak-banati

Egy Szlovéniai parasztgazdaságot látogatunk meg utunk végeztével, ahol családias környezetben költhetünk el egy ízletes bogrács ételt.Helyi ízek gasztronóniájával ismerkedünk.

ÚTJAINK

Havi Ajánlatok

Hírlevél feliratkozás

Elfogadunk

Kössön biztosítást Online

Partnereink